Időtálló, masszív és egyedi

A fenti kijelentéssel megegyező kerítést, korlátot, akár előtetőt keres? Nincs más hátra, csak felvenni a kapcsolatot velünk, és mi valóra váltjuk!

Kérjen ingyenes árajánlatot:

Továbbra is ki tudjuk szolgálni a céges ügyfeleinket is.

Néhány eddigi munkánk:

Ügyfelünk véleménye

Tisztelt VARGA IMRE Mester! Szeretném megköszönni a szakszerű, precíz munkáját, amelyet gyorsan és pontosan elvégzett az egyházközségünk bejárati nagykapujának javítása során. Dicséretes, hogy igazodva a modern kor követelményeihez, honlapot működtet, amelyen keresztül én magam is rátaláltam Önre, amikor segítségre volt szükségem. A problémánkat megfogalmazó levelemre azonnal választ kaptam, a javítandó hiba felmérése 24 órán belül, a javítás 48 órán belül megtörtént. Ön komplexen kezelte a helyzetet, azt is korrigálta, amit én laikusan nem is kértem, illetve nem is tudtam megfelelően feltárni. Munkatársával együtt hozzáértő módon dolgozott, sőt az esztétikai szempontokra is figyelt. Ön egy kiváló szakember, ha bármilyen jellegű lakatos munkálatra szükségünk lesz, csak az Ön személyét és szakértelmét fogom igénybe venni. Isten áldását kívánom Varga Imre lakatos mester életére, családjára, munkájára!

Tisztelettel: 

Jenei Zoltán

református lelkipásztor, Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség

Contact Us

+36 20 851 0010

vargaimre6363@gmail.com